„Kezdünk belegyünni” – mondta Matula bácsi a Téli berekben és mondtam én is a második nap végén. Reggel a táborbontás elfogadható tempóban haladt, bár bontani amúgy is könnyebb, mint építeni. :-) A kenusok azért így is közel 40 perc késéssel indultak neki aznapi 19 km-es útjuknak.
Induláskor a békési duzzasztón átbukó – vagyis inkább csak átcsordogáló – vízfolyam azt mutatta, hogy várhatóan ma sem fog segítségünkre lenni a sodrás. Ezután döglött kagylók között haladtunk a békési hídig, ahol egy közelítőleg egyvonalba állás után állórajtos gyorsasági verseny következett. Az első helyet illetően máig vitában állnak a Cickány és a Nutria hajók vízicserkészei, a legmeglepőbb talán az, hogy a hosszútávban verhetetlennek tűnő Pézsma mindössze a harmadik helyen végzett. A Kettős-Körös egyre kanyargósabbá vált, amint közeledtünk a Hosszúfoki szivattyútelephez, a biciklisekkel közös ebéd és egyben vízügyi múzeum helyszínéhez. Az ebéd elfogyasztása után az egykori gőzgép és a Körös-vidék vízügyi múltjának összegyűjtött dokumentumainak, tárgyi emlékeinek megtekintése következett.
Utunk folytatása során az eddigi két – szegedi szemmel nézve – „új híd” kinézetű után ezúttal egy mívesebb „régi híd” alatt haladtunk át, továbbá egy másik kenus társasággal is együtt eveztünk egy ideig, egymást előzgetve (náluk az volt a jelszó, hogy „a kanyar után már ott a híd”). Az érkezéskor egy meglehetősen előrehaladott állapotban lévő tábor várt ránk Köröstarcsán, az időközben már megérkezett Zolinak és a Sofafán őrsnek köszönhetően. Így a valós napirend kezdett hasonlítani a tervezetthez, volt idő fürdésre és játékra is.
Gabi (Köröstarcsa)
